A 2016/17-es tanévtől a szemináriumunknak új prefektusa van ft. Tojzán László személyében.

Tojzán László 1987. 08. 14-én született Verbászon. Szenttamáson élt, ahol a Jován Jovánovity Zmáj általános iskola diákja volt. Ennek végeztével tanulmányait Szabadkán a „Paulinum” gimnáziumban folytatta. Az érettségi után a szabadkai püspök, dr. Pénzes János felvette a papnövendékei sorába, majd Budapestre küldte a Központi Papnevelő Intézetbe. A teológiai tanulmányokat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán hallgatta. A tanulmányok után 2011. 09. 14-én Szenttamáson, a Szentkereszt Felmagasztalása templomban a szabadkai megyéspüspök diakónussá, és a következő év június hó 29-én Szabadkán a székesegyházban pedig pappá szentelte. Ez után még egy évet Budapesten töltött továbbképzés céljából. 2013. 08. 1-től Bajmokon volt káplán, ahonnan két hónap után át lett helyezve Szenttamásra kisegítőnek, mert ft. Szarvas Péter plébános lesérült. 2014. 06. 11-től a szabadkai Avilai szt. Teréz plébánia kinevezett káplánja, amely szolgálat e folyó év július hó végéig tartott, amikor is augusztus 1-től a Paulinum szeminárium prefektusa lett. Ennek kapcsán készítettünk vele egy rövid interjút.

Az általános iskola befejezése után, miért iratkozott a Paulinumba?

Az én időmben, a Paulinum még a papnövendéki életre készített fel, ami persze azóta már lényegesen megváltozott. Bennem a papi hívatás gondolata az általános iskola idején már megfogant, ezért számomra egyértelmű volt, hogy ide jelentkezzek. Erre a döntésre való eljutás viszont nem egyik napról a másikra történt. Az egész talán azzal kezdődött számomra, hogy vallásos családba születtem, amely ennél fogva már gyermek koromban megismertette és megszeretette velem az Egyházat. S hogy kerültem a Paulinumba? Az én szülőfalumban nem szerepeltek e intézmény diákjai, akik e módon tesznek tanúságot. Van egy testvérem, aki a papi hivatást választotta. Ő itt folytatta az érettségi vizsgára való felkészüléseit, s ezen tanulmányai idején a szüleimmel alkalom adtán meglátogattuk. Én így szereztem, úgy szólván „első kézből” tudomást eme intézményről.  

Hogyan emlékezik vissza a paulinumi évekre, és hogyan érzi magát most a szemináriumban?

Szokták mondani: „Minden éremnek két oldala van”, és most elmondhatom, hogy mind két oldalt megtapasztaltam. Míg szeminarista és diák voltam, akkor is megvoltak a mindennapi kihívások. Mint diák sokat kellett tanulni, aminek köszönhetően olyan tudásbeli alapokra sikerült szert tennem, amelyekre a későbbiekben, a teológiai tanulmányaim folyamán nyugodtan építhettem. Mint szeminarista pedig elsajátítottam egy mindennapi rendezett életrendszert, aminek köszönhetően csak példa gyanánt, amely lehet egy kicsit megmosolyogtatja az olvasót: az állandó korán kelést, amely viszont az egyetemi társasim számára, akik ehhez nem szoktat, gondott jelentett. Ez mellett, ami a legfontosabb, megszilárdított a végleges döntésben.

A szemináriumban jól érzem magam. A lehetőségek adottak a papi élet további zavartalan végzésére. Alkalom adatik, hogy a gyerekekkel együtt mondjuk a zsolozsmát és a szentmiséken közösen ünnepeljük az Urat.

A 2015/16-os tanévben már megkezdtem a hittan oktatását a Paulinum Gimnáziumban, amelyet jelenleg is mint prefektus tovább végzem az első három osztály számára. Mint tanár volt betekintésem és lehetőségem megtapasztalni korunk oktatói előtt tornyosuló korlátokat. Mint prefektus, aki a hét minden egyes napján köztük mozgok, látom, mennyi feladat áll a nevelői pályán, ám mint volt itteni diák és szeminarista újra hasznát vehetem a jelentkező kihívások megoldásában és a szeminaristák életre való felkészítésében mindannak, amit annak idején tanultam mind az iskolapadban, mind a közösségi életben és a későbbiekben, de mind ennek ellenére az élet iskolapadjába kerülök, ahol a diákok jelenkori magatartásuk által felkészítenek korunk feladataira. 

Hogy hívnak és honnan jöttél?

Kiss Tamás a nevem, és Bácskertesről, illetve Kupuszináról jöttem.

Hol végezted el az általános iskolát?

Az általánost szülőfalumban a József Attila iskolában végeztem el.

Kitől hallottál a Paulinumról?

A Paulinumról először akkor hallottam, amikor a paulinisták látogatást tettek szülőfalumban.  Továbbá ft. Zsunyi Tibor plébános atyámtól, aki egykor maga is paulinista volt.

Milyen volt a kezdet és a beilleszkedés?

A kezdet nehéz volt, mert honvágy fogott el, hiszen hosszabb ideig nem voltam távol otthonomtól. Kellett még egy jó hét, hogy beilleszkedjek.

A napirend jelent e nehézséget?

A napirend jelenleg nehézséget jelent, ugyanis nem szoktam meg a korai felkelést, valamit a megszabott tanulási időt.

A gimnáziumban vannak e nehézségeid?

Eleinte egy kicsit megszeppentem, mivel számomra eddig a hallásból ismert nyelveket, most már tanulnom is kell. De hiszem azt, hogy mindezeken túlteszem magam, mivel az osztálytársaim és az idősebb tanulók segítenek.

A Paulinumban nem lehet minden hétvégén haza menni. Számodra ez mily kihívást jelent?

Mint már említettem, olykor úrrá lesz rajtam a honvágy, minek következtében szívesen hazamennék meglátogatni szüleimet, testvéreimet. Honvágyamat ellensúlyozzák a szemináriumban szervezett programok, így például a nagyséták, sportrendezvények, találkozások, stb.

Mit kedvelsz legjobban?

Azt kedvelem, hogy szabadidőmben tovább folytathatom a szülőfalumban megkezdett zenei tanulmányaimat. Új barátokra tettem szert, akikkel jókat játszunk a hálózatba összekötött számítógépeken.

Otthonoddal és szüleiddel tartasz-e kapcsolatot?

Szüleimet minden másnap – harmadnap felhívom, és beszámolok nekik az eseményekről, amik az iskolában és az intézetben történnek. 

Milyen terveid vannak a jövőre való tekintettel?

Jelenleg ez a kérdés még nem nagyon foglalkoztat, minden erőmet egyenlőre arra összpontosítom, hogy minél jobb tanulmányi eredményt érjek el, és ezzel szüleimet büszkévé tegyem.

Mit üzensz azoknak, akik a Paulinumba szeretnének jönni?

Gyertek skacok! Megvallom, eleinte voltak félelmeim, de most már egyáltalán nem félek, mert itt jó pajtásokat találtam, akikkel sokat szórakozunk. S bár kell tanulni is, de a tanárokban igazi támaszokra leltem, akik tudásukkal gazdagítanak, de ha kell, még a csukákat is felveszik, hogy velünk rúgják a focilabdát.

Október 26-án a Városi Múzeumban a „Weltgeschichte und Alltag im Banat” (Világtörténelem és Bánság napjai) elnevezéssel könyvbemutatót tartottak. A könybemutatót a Német Nemzeti Tanács szervezte. A rendezvény énekszámmal kezdődött, melyet a szabadkai „Maria Theresiopolis” kórus adott elő. Az énekszám után a Német Nemzeti Tanács elnöke Gönczö Mandl László beszédet mondott. A könyvet professzor dr. Várady Tibor egyetemi tanár mutatta be. Beszédében rámutatott a könyv jelentőségére és az egykori bánsági népek életére és kultúrájára. Ezt a virágzó életet és kultúrát  a II. világháború rombolta le és tette tönkre.

A könyvbemutató társalgással zárult.

Az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról a paulinisták is, mint más iskolák diákjai minden évben méltón megemlékeznek. A tanulóink a történelem és a magyar órákon hallhattak beszámolókat és ismertetőket az ͗56-os eseményekről.

Ebben az esztendőben Magyarországon és határon túl a forradalom és a szabadságharc 60-dik évfordulójára emlékeztek. Délvidéken a központi ünnepség október 22-én vette kezdetét délután a palicsi Nagyparkban az ͗56-os emlékműnél koszorúzással. A megemlékezést a Vajdasági Magyar Szövetség rendezte, amely a szabadkai Jadran színpadon folytatódott a „Mennyből az angyal” című ünnepi műsorral. Bevezető beszédezt mondott dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A beszédek után a szabadkai színészek a „Mennyből az angyal” című művet adták elő, amelyet László Sándor rendezett. A Jadran színpad nagyterme zsúfolásig megtelt, ahol az ünneplő közönséggel mi is mélyen átéltük a szabadságharc eseményeit.

Már hagyománnyá vált, hogy október hónap utolsó előtti vasárnapján, missziós vasárnapon találkozóra és látogatóba megyünk Tavankútra. Ezen a vasárnapon emlékeznek meg a hívek a missziókról és a misszionáriusokról, akik a világ minden táján hirdetik az evangéliumot, Jézus Krisztus Örömhírét. Ft. Ivanković Franjo esperes – plébános meghívást erre a vasárnapra szokta tenni azért, mert a Paulinum Gimnáziumnak és Szemináriumnak elsődleges célja hithirdetőket, tanítókat és egyházi szolgálatban lévőket nevelni. A paulinisták ezen a vasárnapon az ünnepi szentmise keretében egy alkalmi műsorral szoktak bemutatkozni és egyben felhívni a hívek figyelmét hitünk terjesztésére.

A missziókért bemutatott szentmisét msgr. Miocs József, a szeminárium rektora vezette és vele együtt misézett Ft. Ivanković Franjo helybéli plébános és Ft. Tojzán László prefektus. A rektor úr a szentbeszédben a missziós tevékenység fontosságát hangsúlyozta, amely nem csak a misszionáriusok kötelessége, hanem minden katolikus keresztényé is. A szentbeszédet követően Ristov Tomislav IV. osztályos tanuló tanúságot tett életútjáról és hivatásáról. A liturgia olvasmányait Juhas Đuro és Cocek Stefan olvasták. A hívek könyörgéseit Stojanov Kiril mondta, amelyre a hívek énekkel válaszoltak. A szentáldozás után elmélkedés hangzott el az eucharisztiáról, amelyet Kralus Patrik olvasott fel. Ezt követte egy hangszeres duett. Kiss Tamás klarinéton és Hatnađ Danijel fuvolán előadták Jaquaes Aubert - F-dúr Menüett-jét. A szentmise végén a rektor úr megköszönte a meghívást, és kihangsúlyozta, hogy a találkozónak kettős értelme van. Először is az, hogy a paulinisták a hívekkel, mint jótevőkkel találkozhatnak, és egyben megköszönhetik mindazt, amit a hívek az intézetért tesznek. Másrészt, hogy a szeminaristák tapasztalatokat szerezhetnek a plébániai látogatásuk alkalmával. A műsor után a plébános megköszönte a szeminaristák jelenlétét és szerepvállalását. A szentmisét követően a plébánián bőséges terített asztal várt ránk, amely a lelkes hívek jóvoltából készült el.

Ebéd után rövid sétát tettünk a faluban. Megtekintettük a tájházat, a Matija Gubec Művelődési Központot és az iskolát. A séta után focimérkőzésre került sor. A paulinisták a helyi csapattal mérték össze játéktudásukat. A mérkőzés döntetlen eredménnyel fejeződött be, mert egy mérkőzést veszítettünk egyet pedig nyertünk. A késő délutáni órákban tértünk vissza otthonunkba sok örömteli élménnyel. Hálásak vagyunk a Jóistennek a szép napért, rektor úrnak a szervezésért, a helyi plébánosnak és a híveknek a fogadásért és a felejthetetlen találkozásért.

Amióta iskolánk megnyílt, bármelyik rendszerben is működött, időközben az állami hatóságok ellenőrizték a gimnázium munkáját. Az idősebb generációk bizonyosan emlékeznek arra, amikor a tartományi kormány által küldöttek látogatták iskolánkat, vagy később Szabadka városának küldötte.

A legújabb időkben a Paulinum Gimnázium az Észak - Bácskai Oktatási Központhoz tartozik és ezért újabban az ő hatáskörükből jön a felügyelő. Az elmúlt héten az észak - bácskai tanfelügyelő volt nálunk, aki ez alkalommal inkább tanácsokkal látta el az igazgatónkat és a gimnázium vezetőségét.

A szabadkai Iparművészek és Formatervezők Egyesülete kiállítást rendezett, amivel megemlékeztek az elhunyt képzőművészetet oktató tanárokról, akik Szabadka város képzőművészeti életének meghatározó egyéniségei voltak.

A kiállítás célja az volt, hogy megemlékezzünk és tiszteletünket rójuk le elhunyt művész-tanáraink előtt. Továbbá az, hogy a fiatalabb nemzedékek és a mai kortárs művészek megismerjék elődjeik művészetét, akik maradandót alkottak Szabadka képzőművészeti életében. A kiállítást a városi múzeum rendezte, és a szabadkai városháza Ajándék- bolt galériájában rendezte meg. A kiállítás egész október havában látogatható.

Mivel a Paulinum Gimnázium tantárgyai között művészettörténet is szerepel, ezért a tanulók a képzőművészeti kiállításokat is megtekintik. Ez alkalommal közelebbről is megtekintettük Almási Gábor szobrászművész alkotásait, Bacsity Ilona akvarell tájképeit, Kalmár Ferenc és Magdolna festményeit, továbbá Szilágyi Gábor és a többi szabadkai művész kiállított műalkotásait.

A szabadkai Szent Teréz templom, illetve a mai székesegyház alapkövét 1773-ban fektették le. A 200. évfordulóra a templomot belüről teljesen felújították, és 1973-ban ünnepélyes keretek közt újra felszentelték. Azóta minden esztendőben október 14-én megemlékeznek a szabadkai hívek a templom felszenteléséről. Mivel a székesegyház az egyházmegye első temploma, így az ünnepi szentmisét mindig a főpásztor végzi. Mint minden esztendőben mi paulinisták is részt vettünk az ünnepi szentmisén, és meghallgattuk msgr. Stjepan Beretić székesegyházi és ft. Orcsik Károly adorjáni plébános szentbeszédét.

Október 15-e Avilai Szent Teréz napja. Avilai Szent Teréz a székesegyház, a plébánia és a város védőszentje, hiszen egykor a város is Szent Terézről volt elnevezve: Maria Theresiopolis-nak. A Szent Teréz -napi búcsú mindig ünnepi keretek között zajlik. Az ünnepi szentmisét  szokás szerint, a székesegyház plébánosa a városi papsággal együtt mutat be. Ez alkalommal az ünnepi szónok ft. Szungyi Károly adai plébános volt, aki horvát és magyar nyelven méltatta Avilai Szent Teréz életét és tevékenységét.

A templomszentelési megemlékezésen és a búcsú alkalmával az oltárszolgálatot mi láttuk el, és természetesen mi magunk is a szabadkai hívekkel egyetembe imádkoztunk és énekeltünk.

Msgr. Stojanov Kiro szkopjei római katolikus püspök és a macedón görögkatolikusok apostoli exarchaja látogatást tett a Paulinumban. Miután a gyakovári érsekség területén szolgálatot teljesített, útközben hazafelé meglátogatta egykori iskoláját és nevelőintézetét a Paulinumot.

Kiro püspök úr nem csak hivatalból és átutazások alkalmából szokott betérni a Paulinum Gimnáziumba és Szemináriumba, hanem egyrészt azért, mert a szkopjei egyházmegyének mindig van tanulója az intézetben, másrészt viszont azért látogat el hozzánk, mert ő maga is egykor paulinista volt, és mondása szerint a jó alapokat az ő továbbtanuláshoz a Paulinumban kapta. Msgr. Stojanov püspök miután meglátogatta az elöljárókat, elbeszélgetett a szkopjei szeminaristákkal.

Október 4-én ünnepli a Katolikus Egyház az egyik legnépszerűbb szentjét, Assisi szent Ferencet, a ferences rend alapítóját. Szent Ferenc 1226. október 3-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Ezért október 3-a az ő elhalálozásának napja. A szent halálának előestéséjén minden ferences templomban ájtatosságot szoktak tartanak tiszteletére. Az ájtatosságot latinul transitusnak nevezik, amely átköltözést jelent az evilági életből az örökkévalóságba. Az előesti szertartás lényege a 142. zsoltár, melyet a szerzetesek a haldokló szent ágyánál imádkoztak. További jellegzetessége, hogy az ájtatosság alatt megszűnik a templom kivilágítása, és a templom sötétségbe borul, amely jelképezi a lélek átvonulását – transitust – az örök életbe.

A szabadkai ferencesek templomában is minden esztendőben megtartják ezt az ősi szokást. Október 3-án a Paulinum elöljárói és növendékei részt vettek a szentmisén és a szentmise utáni szertartáson, bekapcsolódva az imával és énekléssel.