Kelebián Gaudete vasárnapján
Kelebián Gaudete vasárnapján Nyomtatás
2017. január 23. hétfő, 10:39

Advent harmadik vasárnapja az úgynevezett Gaudete ill. Örvendetes vasárnap. Ennek a napnak a jelentősége elsődlegesen, hogy egy kissé feloldódjanak a hívek a hosszú várakozásban és lemondásban, másrészt hogy már közel van a világ megváltója, Jézus Krisztus születése. Ezért e vasárnapon a pap rózsaszínű ruhába öltözik, rózsaszínű gyertyát gyújtanak meg, és ilyenkor többet lehet énekelni és zenélni, mint advent más napjaiban. Ezt a liturgiai lehetőséget kihasználva a kelebiai templomban advent harmadik vasárnapján ünnepi szentmise volt, amelynek keretében három kórus szerepelt. Szegedről a Szeghy Endre Női Pedagógus énekkar, a szabadkai Pro Musica kamarakórus és az újvidéki Flory – art Ifjúsági zenekar, szólista énekessel. A mise elején ünnepélyes gyertyagyújtás volt, továbbá énekszámok és szavalatok tették szebbé a liturgiát. A szentmisét és a szentbeszédet ft. Paskó Csaba plébános mondta. Vele együtt misézett msgr. Miocs József rektor, ft. Tojzán László prefektus és dr. Magyar Lóránd állandó diakónus. A szentmise után alkalmi műsor következett, amelynek keretében Tillai Aurél zeneszerző- karnagy Ave Maria műve hangzott el. Az ünnepségen a 86 éves nyugalmazott tanár is jelen volt, több más vendéggel, a Paulinum tanulóival és a kelebiai hívekkel. Az Örvendetes vasárnap mindannyiunkat lélekemelő örömmel töltött el.