Tapossuk az élet útját, s közben, míg a szebb pillanatokat megélve örülünk, bú-bánat távol áll, máskor fejünket kapkodjuk, mint a kegyetlen mostoha, amikor lecsap az élet ostora. Bizony, könnyebb lenne, amiként az útjelző táblák rendre terelik a forgalmat és óvják az életet, úgy jelzőlámpás gyanánt megvilagítanák utunkat. Most, nagyböjtben, a kereszt útját Jézussal járjuk, s mint minden útjelző táblánál megállunk vagy feltekintünk a biztos cél érdekében, úgy az állomások előtt is figyelünk, hallgatunk és tanulunk: mi az életre vezető út.

A keresztút átérezteti az emberi tettek súlyát, és együttérzésre indít, hogy tragédiák – a szülő látja gyermeke élete kiontását –, az ember kínzása és megölése pusztán emberi gonoszságból és mohóságból ne következzenek be. Miként Jézus figyelmezteti az őt sirató asszonyokat: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lk 23,29-31) A stációk járása során láthatjuk, hogy Jézus háromszor esik el, de minden egyes alkalommal feláll, és folytatja. Az életben mi is a magány és a világi gondok terhe miatt, olykor a legszívesebben feladnánk. A keresztút pont arra mutat rá, hogy ne add fel, ne hidd el, hogy nincs tovább... Állj fel, mert a tét a te életed, és a holnap az nem a ma.

A kápolnában szerdai és pénteki napokon végezzük a keresztutat. Minden alkalommal egy-egy osztály diákjai vezetik az ájtatosságot. Ez az ájtatosság a középkorban terjedt el. A hagyomány szerint Mária, Jézus anyja és egy-egy tanítvány a feltámadás után Jézus utolsó földi napjainak színhelyeit rendszeresen felkeresték és körbejárták. A későbbi időkben a keresztút egyes helyein emléktáblákat kezdtek elhelyezni a hívek. A XIV. században a ferencesek által vezetett szentföldi zarándoklatok folyamán a hívek már a Praetorium–Szentsír közti távon 14 emlékhelyből álló útvonalat jártak be. A 14 stációs keresztút elterjedéséhez különösen hozzájárult Porto Maurizio-i Szent Lénárd római ferences, aki 576 keresztutat állítatott fel. Azóta a keresztút minden egyes keresztény templomban megtalálható, és a nagyböjti időben mindig új kihívás a keresztények számára, hogy Jézus megváltói művén gondolkodjanak, és ezt összefüzzék a maguk életével.