Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Ballag már a vén diák Print E-mail
Tuesday, 28 June 2022 12:23

Május 24-én megszólalt az iskolacsengő, de ez alkalommal az egyesek számára nem az óra végét hívatott jelezni, hanem négy évnyi tanulmányuk lezárását. Gaudeamus igitur, iuvenes dum sumus… énekelték ballagóink, és velük együtt iskolatársaik és tanáraik. Öröm és szomorúság, élet és mulandóság, csupa elválás az élet, mondja a dal, de ne szomorkodjanak az elváláson, hanem élvezzék az életet, és legyenek nyitottak az újra. Ennek fényében búcsúztatta az igazgató, msgr. Miocs József,  majd szólaltak meg az alsós diákok. Magyar nyelven Kőszegi Tijana és horvát nyelven Kontra Antonij szólt a ballagókhoz. Beszédükben megemlékeztek a közös időkről, és köszönték a szép pillanatok és hasznos tanácsokat. A jövőbe tekintve sok sikert, és helytállást kívántak a többi diák nevében. A ballagók osztályfőnöke, dr. Fehér Tivadar beszédében méltatta elért sikereiket, és hangsúlyozta, hogy nem a papír számít, hanem a szerzett tudás, amit senki nem vehet el. Útravaló jó tanácsként felhívta a figyelmüket arra, hogy a boldogság lehetetlen sikerélmény nélkül, amely viszont kitartás és munka nélkül elmarad. Végül a végzős diákok (Gyuris Bálint, Ilić Stefan, Kiss Szebasztián, Halič Ivan, Örödg Valentin, Szabó Erneszt, Szepesi Albert, Varga Sámuel) nevében szólalt meg magyar nyelven Varga Sámuel és horvát nyelven Kiss Szebasztián, akik köszönő beszédek keretében fejezték ki hálájukat az egybegyűlteknek és búcsúztak. Zárás képen Kontra Antonij gitáron és Pozder Damján fuvolán adtak elő egy, a szomorkás légkört megtörő vidám éneket. A ballagók számára e nappal befejeződtek az iskolai előadások, és kezdetét vette az érettségire felkészítő időszak, amely végén érettségit, vagyis középiskolai tanulmányukat lezáró vizsgát tesznek majd.

 
A Paulinum közreműködése a Hírvivőben Print E-mail
Tuesday, 28 June 2022 12:21

Az információ áramlás fontos és meghatározó szerepet tölt be az emberiség történelmében. Korunkban az információkat közlő tömegtájékoztató formák egyre nagyobb teret hódítanak maguknak. A médiumok gyökeres változást idéztek elő életmódunkban, emberi kapcsolatainkban és gondolkodásunkban. Erre a jelenségre a XX. században az Egyház is felfigyelt, és a II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965) kiadták az Inter Mirifica (Határozat a tájékoztató eszközökről) című határozatot. A tömegtájékoztatásban rejlő lehetőségektől vezérelve a jól informáltság szellemében az Egyház nyitott a médiák felhasználása irányába. Ilyen értelemben kezdte meg az egyházi magyar sajtó szerkesztését ft. Huzsvár László verbászi plébános,  majd folytatta Újvidéken a sokszínű plébánosi tevékenysége mellett is mindaddig, amíg püspöki kinevezést nem kapott. Mint püspök tovább szorgalmazta, és Harmath Károly ferences atya vette át a szerkesztést. A 2000-ben  beállt politikai és  gazdasági változások miatt  szükségessé vált egy jól informáló és nagyobb lapszámban elérhető  hírtudosító kiadvány. Ennek értelmében megszületett a „Hírvivő – Katolikus hetilap”, amely szerkesztése és nyomtatása ft. Utasi Jenő atya védnöksége alatt zajlott Tóthfalun. Az első szám megjelenése után Jenő atya felhívta a Paulinum Gimnázium és Szeminárium vezetőségét a közös együttműködés céljából, amely kapcsolat azóta is a szerkesztőséggel fennáll. Azóta a jó együttműködés szellemében a szerkesztők folyamatossan közlik „A Paulinum életéből” című fenntartott rovatban a paulinisták beszámolóit a Paulinum eseményeiről. A 20 éves fennállás fényében kívánunk eredményes folytatást Isten áldásával.

A Paulinum szerkesztősége köszönettel,

 
Múzeumok Éjszakája Print E-mail
Tuesday, 31 May 2022 12:52

1978-ban tartották az első a múzeumok világnapját, majd 1999-ben Franciaországban az első Múzeumok Éjszakája rendezvényt. Az elmúlt két év eseményei miatt világszerte elmaradt, azonban hazánkban idén ismét megrendezésre került Szabadkán is a kulturális intézményeket népszerűsítő rendezvény, a Múzeumok Éjszakája. Idén május 15-én csaknem 30 intézmény vett részt a programban. A rendezvény központja a Szabadkai Városi Múzeum volt, ahol a „Historicizmus Bácskában - Szabadka” címen bemutatásra került a XIX. századi polgári életet szemléltető kiállítás. A múzeumban megtekintettük a kiállított ünnepi díszruhákat. Továbbá a megmaradt teljes gyógyszerészi bútor berendezést. Szemügyre vehető volt a díszes intarziákkal és dombormű fafaragásokkal ellátott szabadidő és hálószoba bútorok. A múzeumban külön kiállítási részlegük volt a vallási kegytárgyaknak, ahol szentségtartók, tömjénezők, miseruhák és képek voltak láthatók. Bemutatásra kerültek a tárlaton a megcélzott kor könyvei is, amelyen példányokon keresztül szemléltették az adott időszak tipográfiáját.

 
Látogatóban a Tanítóképző Karon Print E-mail
Tuesday, 31 May 2022 12:34

Alkalom adódott, hogy megtekintsük a Szabadkai Magyar Tanítóképző felújított épületét. Dr. Josip Ivanović dékán fogadott bennünket, aki körbevezetett és bemutatta számunkra az intézményt, közben ismertette a történetét. Mint megtudtuk, a szabadkai tanítóképzés a 18. század végéig nyúlik vissza Mária Teréziáig, akinek a Ratio Educationis 1777-es rendelete alapján indult meg a tanítóképzés. A következő fontos lépés 1871-ben történt, amikor is a magyar országgyűlés határozata alapján tanítóképzőt alapítottak meg. A következő lényeges mérföldkő az intézet történelmében 2006-ban volt, amikor szabadkai székhellyel, az Újvidéki Egyetem 14. karaként, megalakult a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. Az MTTK a Sárga házban kapott helyett, amely egykoron központi pénzintézmények számára adott otthont. Az elmúlt évek alatt teljes felújítás alá került az épület, amely során bővítették és új szekciókkal bővítették az intézmény részlegeit. Látogatásunk végén Ivanović dékán úr, aki egyben a Paulinum gimnázium tanára is, megvendégelt bennünket. Köszönjük a tanár úrnak a készségét és fáradságát.

 
Hivatások napja Print E-mail
Friday, 20 May 2022 08:07

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot…” – mondja Jézus. Keresztény kötelességünk az élet minden terén hivatásunkat és munkafeladati körünket úgy végeznünk, hogy ezáltal is hitünkről tegyünk tanúságot szavaink és tetteink révén. Idén május 8-án volt húsvét negyedik vasárnapja, amelyen 1963 óta szent VI. Pál pápa kezdeményezésére a Jó Pásztorra emlékezünk, és imádkozunk a hivatásokért, különösképpen a lelki hivatásokért. Szabadkán a Paulinum megnyitására az akkori ifjak előtt abban az évben került sor, amikor VI. Pál pápa kezdeményezte a hivatások világnapját. Az elmúlt hat évtized alatt a Paulinumban számos fiatal fordult meg, akik közül egyházmegyénkben és világszerte látnak el plébániákat, illetve egyházi feladatokat. Az elmúlt évek számos változást hoztak magukkal. Mára már országunk egyetlen katolikus gimnáziuma a Paulinum Gimnázium és Szeminárium (kollégium) nyílt oktatási intézmény, amely fiúkat és lányokat keresztény értékekre és felelős életre nevel. Ezen a napon a diákjainkkal a szabadkai székesegyházban az egybegyűlt hívekkel együtt imádkoztunk Urunkhoz, a Jó Pásztorhoz további hivatásokért. A szentmise előtt a diákok az intézet rektora, msgr. Miocs József vezetésével alkalmi műsort tartottak. Elhangoztak szavalatok, amelyeket Szepesi Albert Langer Ilonától a  Szent Pál levele című verset és Kontra Antonij „Oj budi svoj” August Šenoa versét mondta el. J. S. Bach  Coral – Jesu meine Zuversicht művét  Kiss Szilveszter adta elő. Citerán Gyuris Bálint „Szent Miklósi dombok” című darabot szólaltatta meg. Ördög Valentin hegedűn és Kontra Antonij gitáron Úrtól szóló leki sanszont, majd Varga Sámuel orgona kísérete mellett Huszár Ádám  o. B. Sokoltól Adoro te devote-t (Imádlak és áldalak) énekelte el.

Végezetül egy duett A. Dvoržak – Humoreska című műve hangzott el, amelyet Pozder Damján fuvolán és Kontra Antonij gitáron adtak elő.

A műsor idején Ferenc pápa hivatások napjára írt leveléből olvastak fel végzős diákok.

A szentmisét msgr. Miocs József rektor mutatta be, akivel együtt miséztek: ft. Tojzán László nevelő és ft. Marko Forgić lelkész. A hivatások napi üzenetének szellemében mondhatjuk, hogy az élethivatást, amelyet választanak, azt hűen töltsék be és Isten dicsőségére és az emberiség javára végezzék. A szentmise végén a rektor megköszönte mindazoknak, akik bármi módon hozzájárulnak egyházmegyénk és köztársaságunk egyedüli középiskolánk, a Paulinum támogatásáért és ennek működtetéséért.

 
Újabb iskolákban mutatkoztunk be Print E-mail
Wednesday, 18 May 2022 12:49

Április elején Csorba Ottó tanár úr jóvoltából lehetőség nyílott, hogy két iskolában látogassunk el, és mutassuk be oktatási intézetünket az ott tanuló nyolcadikos diákok számára. Első alkalommal a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskolában voltunk, ahol nevelőnk, Tojzán László vezetésével Varga Sámuel végzős diák és Pozder Damján elsős tanuló szóltak a jelenlevőkhöz. Második lakalommal a királyhalmi, szintén az ismert magyar versszerző és 1848-as szabadságharcos nevét viselő Petőfi iskolában jártunk. Ezúttal az igazgató, Miocs József kísért el bennünket, engem és a másodikos Huszár Andort. Mind két alkalommal citerán, őseink népi hangszerén egy-egy népdalt szólaltattam meg, majd társaimmal a Paulinumot bemutató filmmel párhuzamban igyekeztünk kielégítő válaszokat adni a diákok kérdéseire, hogy betekintést nyerjenek az intézet életébe. Intézetünk szeretettel vár minden érdeklődőt. Előzetes egyeztetés alapján megtekinthető és további információk kaphatók. Elérhetőségeink: Szabadka, Szent Teréz tér 2, tel.:024/555-340, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , weboldalunk: www.paulinum.edu.rs

Pozder Damján

 
Húsvéti szokások kiállításán Print E-mail
Wednesday, 18 May 2022 12:45

Idén a járvány helyzet enyhülésének következtében szintén lehetővé vált, hogy a katolikus húsvétra is Szabadkán megszervezzék a húsvéti vásárt és kiállítást. Húsvét ünnepe is, miként a karácsony számtalan szokással és különböző hagyományokkal van telve. A hagyományok tájegységenként és területenként, olykor családokként is változnak és így gazdagítják a szép szokásokat. A vásáron megtekinthetők és megvásárolhatók voltak a hagyományos húsvéti étekként számon tartott sonkák, és egyéb kiegészítők, valamint húsvéti szimbólumok. Kifejezetten szép élményben volt részünk a húsvéti tojások kiállításán. Mint tudjuk a tojás a feltámadást szimbolizálja. A hagyományok és szokások, valamint helyi és népi szokásoknak megfelelően a húsvéti tojások festetést és díszítését faragás vagy dekorálás által szinte már művészeti szintre emelték.

 
Húsvéti műsor a Szabadkai Városi Könyvtárban Print E-mail
Wednesday, 18 May 2022 12:27

Jézus tanítja, nem azért gyújtanak gyertyát, hogy azt majd véka alá elrejtsék, hanem hogy lámpatartóra tegyék, és így világítson mindenkinek a házban. Húsvét üzenete nem olyas valami, amit titokban kell tartani vagy fala közé szorítva visszafogottan ünnepelni. Húsvétkor a Feltámadott világossága ragyogja be a sötétséget, hirdetve a győzelmet. Így, amikor hitünk fő ünnepét, Krisztus feltámadását a kereszténység nem csak a templom falai közé szorulva ünnepli, hanem a világba kimenve egyéb más alkalmas épületekben és tereken, ennek tesz eleget. Ez a megnyilvánulás viszont egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy nem csak bizonyos helyeken kell kereszténynek lenni, hanem az élet minden napján és területén. A covid járvány miatti hosszabb kiesés után a szabadkai könyvtár dísztermében az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör „In aeternum” cím alatt idén ismét megrendezte a húsvéti műsort. Ezen vallási és kulturális esemény résztvevői voltak három évtizeden keresztül a Paulinum diákjai, akik különféle az ünnephez illő ének számokkal és szavalatokkal léptek fel msgr. Miocs József igazgató felkészítése és vezénylése mellett. Idén a lehetőségek miatt mi is csupán a számos szabadkai lakossal együtt hallgatók gyanánt voltunk jelen, hogy a húsvéti örömmel átitatott lélekemelő rendezvényen közösen osztozzunk és vigyük otthonainkba.

 
Így készültünk húsvétra Print E-mail
Wednesday, 18 May 2022 12:25

Történelmünket a legdrágább mértékegységben, az időben mérjük, amelyet számokkal látunk el.  Tagadhatatlan, hogy a nappalok és éjszakák váltakozásának, a napok, az évek múlásának jelölésére a számnál alkalmasabb nincs. Mégis, bár elsőre talán erőltetetnek tűnik a gondolat és a hasonlat, ezáltal életünket számok köré rendezzük, és óhatatlanul megfosztjuk valamitől,  mint valakit nevétől, és csupán számmá alacsonyítva, ezáltal lényében degradálva. Így a percek, órák számainak pörgésétől gyorsabb életmódra sarkalva a több reményében végül szavakba igazán nem önthető megfosztottság érzése lesz úrrá, mintha a nap nem is 24 órás.  Vagy mint, ahogy talán már az olvasók közül valaki már mondta is: „Már húsvét. Hiszen nem rég ünnepeltük karácsonyt!”. Közben még nem is említve, hogy ott volt még a húsvétra előkészítő 40 napos nagyböjti idő is. Ezen időszak arra hivatott, hogy hitünk alapjának eseményére, Megváltónk halál felett aratott győzelmének ünnepére felkészítsen. Ilyenkor, minként azt mi is a hamvazószerdán megtartott szentmise keretében elhangzott evangéliumban hallottuk, a böjt, az ima és a jócselekedetek révén készülődünk, és Istenhez fordulunk. Keresztúti ájtatosságokat tartottunk a kápolnában, amelyen felidéztük Jézus kínszenvedésének történéseit. Intézetünkben vendég papok voltak, akik elmélkedéseket mondtak, és emlékeztettek bennünket, hogy Jézus feltámadása és örömhíre minden nap jelenvalóvá lehet életünkben, minden egyes jó tett vagy bűnből való felállás révén. Így keresztény hitünk valóban nem valami, amit időként előveszek, hanem megélt folytonosság. Elérkezett nagyhét. Nagykedden hazautaztunk. Ezzel kezdetét vette a húsvéti szünet. A szent napokban igyekeztünk a saját plébániánk templomában részt venni a liturgikus cselekményeken, és lehetőség szerint segédkezni a ministrálás és az éneklésbe való bekapcsolódás révén.

 
Húsvétra készülve Print E-mail
Wednesday, 18 May 2022 10:34

A negyven napos nagyböjt lelki felkészülés húsvétra. Ezen időszakban előtérbe kerül a lelkiismeretvizsgálat és a bánat felindítása. Különféle vallási gyakorlatok vannak, miként azt Lukács evangéliumában olvashatjuk Jézus kísértést szenvedő elbeszélésben: böjt, ima és alamizsnálkodás, amelyek gyakorlása az embernek Istenhez való fordulását segítik. Ezeken kívül ismert ájtatosság a keresztút, amelyen a hívők egyedül vagy közösségben fölidézik Jézus keresztútjának történéseit. Az intézet kápolnájában lévő keresztút előtt végeztük hetente a keresztúti ájtatosságot.

Minden alkalommal egy-egy osztály diákjai vezették az éneket és az imádságot, és az előimádkozókkal együtt jártuk végig gondolatainkban Jézusnak a Praetoriumtól a Golgotáig tartó útját. Az evangélium tanúságtétele szerint ezen a távon sok egyben megrendítő és megindító esemény történt a végső vérontásig. A hagyomány szerint Mária, Jézus anyja és egy-egy tanítvány a feltámadás után Jézus utolsó földi napjainak színhelyeit rendszeresen felkeresték és körbejárták. A 320-as években Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja felépíttette az első templomot a Golgotán. Későbbiekben pedig a keresztút egyes helyein emléktáblákat kezdtek elhelyezni. A XIV. században a ferencesek által vezetett szentföldi zarándoklatok folyamán a hívek már a Praetorium-Szentsír közti távon 14 emlékhelyből álló útvonalat jártak be. Ezeket a helyeket később stációnak illetve állomásnak nevezték el. Az állomásoknál a zarándokok megálltak imádkoztak és felidézték az eseményeket, amelyek a felirat szerint ott történtek. A szentföldi zarándokok révén került Európába ez az ájtatosság. Európa nagyobb városaiban felállított keresztutak első és utolsó stációját jelölték meg szoborral vagy domborművel, majd a római hét-stációs templomok száma után alakították ki a hét stációt. Végül a Jeruzsálem-leírás beszámoló alapján a stációk száma 14-ben lett rögzítve. A barokk korban kezdték el nagy számban építeni a keresztutakat. A 14 stációs keresztút elterjedéséhez különösen hozzájárult Porto Maurizio-i Szent Lénárd római ferences, aki 576 keresztutat állítatott fel. Azóta a keresztút minden egyes keresztény templomban megtalálható és a nagyböjti időben a hívek ájtatosságot végeznek előtte. A keresztút járás emlékeztet, hogy mit kellet elszenvednie a Megváltónak megváltásunkért. Másrészt igyekszik átéreztetni az emberi tettek súlyát és együttérzésre indítani, hogy ilyen tragédiák, szülő lássa gyermeke élete kiontását, ember kínzása és megölése pusztán emberi gonoszságból és mohóságból, ne következzenek be. Miként Jézus figyelmezteti az őt sirató asszonyoknak: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lk 23,29-31) A keresztút  egyszerre rámutat, hogy tud az ember embernek farkasa lenni, de ugyan ennek ellenkezőjére is, mert ott vannak azok, akik segíteni akarnak és cselekszenek is. A stációk járása során láthatjuk, hogy Jézus háromszor esik el, de minden egyes alkalommal feláll, és folytatja. Az életben mi is a magán és világ gondok terhe miatt olykor a legszívesebben feladnánk. A keresztút pont arra mutat rá, hogy ne add fel, ne hidd el, hogy nincs tovább… Állj fel, mert a tét a te életed, és a holnap az nem a ma. A halál felett az élet győzedelmeskedett!

Kegyelemteljes ünnepeket kívánnak a Paulinum Gimnázium és Szeminárium elöljárói és diákjai minden kedves olvasónknak!

 
<< Start < Prev 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Next > End >>

Page 9 of 86